A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség felelőssége

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség felelősségét a bíróság nem állapította meg – állt a törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében, amit a vörösiszap katasztrófa károsultjainak polgári perében hozott. Ennek ismeretében különösen érdekesnek tartjuk DR. KLING ISTVÁN korábbi igazgató (Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség), környezetvédelemért, illetve vízügyekért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottságának, 2011. június 29-én, Ékes József akkori országgyűlési képviselőnk kérdésére adott válaszát.
(A teljes anyagot a http://www.planetaegyesulet.hu/vorosiszap-katasztrofa/no-comment csatolmányában közöltük.)

DR. KLING ISTVÁN: Az állam és a vásárló egy polgárjogi szerződést kötött, amelynek voltak környezetvédelmi vonatkozásai. A felügyelőség pedig, tekintve, hogy ezzel a szerződéssel nem bírt, a felügyelőség éppen a belső javaslatunkra akkor rendelte el a környezetvédelmi felülvizsgálatot. Ha Bándy Gyula könyvét olvassuk, akkor abban olvashatjuk azt, hogy miért is lett ez a felülvizsgálat jogintézménye. A felülvizsgálat jogintézménye éppen azért lett, mert a privatizáció során nem tudtak meggyónni a cégek, nem tudták elmondani a cégek azt, hogy mi a környezeti terhük. A felülvizsgálat jogintézménye azért került bele a hazai környezetvédelmi jogba, a törvénybe és majd a végrehajtási rendeletébe, hogy ezt a fajta átvilágítást, a teljesítmények értékelését – mondhatjuk így – ha önmaga végzi, az átvilágítást megcsinálják, és az alapján közigazgatási döntés szülessen, a közigazgatási döntésben elírások szülessenek, és az elírásokat a közigazgatás végre tudja hajtani. Az, hogy ha a felügyelőség megkapta volna ezt a szerződést, akkor sincs egy államigazgatási szervnek arra joga, hogy a polgárjogi szerződésben jelölt kikötéseket végrehajtassa. Én annak voltam a szorgalmazója, hogy a közigazgatással szemben feleljen egy cég, és a közigazgatási elírásokat tartsa be, ezért is került az elsők közé. A felügyelőségek nem nagyon alkalmazták a felülvizsgálat jogintézményét, mert még nem volt tiszta számukra, hogy mire is való az. Mi annak idején élharcosként, hogy így mondjam – Fehérváron - nagyon sok cégnek kiadtuk ezt, és ebből fakadóan lett környezetvédelmi működési engedélye a cégnek arra, amit az iratokban is olvashatunk. Amely már szinte, gondolom - mert ezt nem vetettem össze -, párhuzamban van azzal, hiszen ha jól állapította meg az állam, az eladó azokat a terheket, akkor megjelentek határidővel a közigazgatási határozatban. Ezeken mi mind végigmentünk. Amikor a cég azzal jött hozzánk, hogy neki az ÁPV Rt.-hez be kell számolni jegyzőkönyvben is, akkor mi mindig azt csináltuk, hogy elvettük az előző időszakra érvényes működési engedélyét, összevetettük az ellenőrzések tapasztalataival, és az került bele ebbe a jelentésbe. Ennyit tudok válaszolni a privatizációval kapcsolatos kérdéskörre.

A hulladékminősítéssel kapcsolatosan pedig álláspontom az, – nem álláspontom,
hanem történés ez -, hogy 1956-ban született az 56/1981-es az a minisztertanácsi rendelet,
amely egyáltalán beszél a hulladékok kérdésköréről és csak a veszélyes hulladékok
szabályozásáról. Magyarországon, mikor egy-egy ilyen statisztikát kellett készítenünk, hogy
mennyi a veszélyes hulladékok mennyisége az olajos rongytól, amit zártan, fedett helyen kell
tárolni, ettől kezdve a vörösiszapig, akkor nem tudtuk ábrázolni kördiagramban a többit, hogy
ha beletettük a vörösiszapot. Országos szinten. Ahhoz, hogy egyáltalán a többi hulladékfajtát
ki lehessen mutatni, ki kellett venni a jelentésből a vörösiszapot, hiszen akkor lehetett valamit
egyáltalán a kördiagramban látni.
Ezzel azt szerettem volna illusztrálni, hogy a jogalkotó bár beletette ezt a hulladékot,
de semmilyen egyéb, gyakorlati végrehajtási módosítást nem tudott elvégezni a hatóság. Attól
még, hogy az veszélyes hulladékként volt besorolva, attól még ugyanúgy rakták le, és
olvastam az iratokban, hasonló szóhasználattal van, hogy „az eddig jól bevált gyakorlat
szerint épített gátak közé teszik”. Na most, ez tartott egészen a mostani időpontig, „az eddigi,
jól bevált gyakorlatnak megfelel gátrendszer közé teszik”.
Történt módosulás már a teljes hulladék vertikumra, megjelent a 2000-es
hulladékgazdálkodási törvény, melyet a csatlakozás előtt elfogadtunk. Megjelent a
hulladéklerakóra vonatkozó kormányrendelet, és ezzel szintén nem tudott kezdeni semmit,
mert úgy hozták meg a jogot a jogalkalmazó számára, hogy ez nem volt végrehajtható a
veszélyes hulladéknál. Ha én azt mondom, hogy fedett helyen kéne lenni, az eső nem
áztathatja, mert kettős szigetelés szivárgóval ellátott, mondjuk egy betonozott helyen kell
tárolni ilyen hulladékot, ami veszélyes hulladék, és közben van a vörösiszap, amelyet így
tárolunk. Tehát azt gondolom, hogy ez nem a jogalkalmazónak a felelőssége – most nem le
akarom rázni -, hogy ezt most végre tudja hajtani vagy nem tudja végrehajtani, hanem a
jogalkotóé, amikor megalkotják ezt a jogot. És amikor mondjuk, azt mondjuk, jött a másik
történés, hogy be kell sorolnia – amikor megváltozott a jogszabály -, most nem mondom a
részleteket, hogy először a minősítést, de elrendeltük a minősítését. A felügyelőség azt
mondta, hogy úgy fogadja el, felfüggesztette az akkori eljárását, és azt mondta, hogy amíg
nincs meg a minősítés, addig felfüggeszti, ez annak a függvénye. Még egyszer mondom, a
módosulások után is, hogy ez most ilyen besorolást nyert, ahogy említette képviselő úr, annak
a következménye volt, a cégek ezt a minősítést elvégezték.
Az egy másik dolog, hogy mikor sérült ez a szabályozásban, igazából a jogalkotás után
a jog által támasztott követelményeknek mikor tudott a jogalkalmazó megfelelni, szerintem
csak 2010 decemberében, mert semmilyen jogág nem tudta ezt a helyzetet kezelni, és ez akkor született meg, amikor valójában átvettük valójában jól a bányászati hulladékokra vonatkozó szabályozását törvényi szinten. Én úgy ítélem meg, hogy a technológia részeként működött ez a tározó, mármint a művelésben lévő tározó, hiszen a többiek rekultivációra várnak, és ennek is számtalan tudományos és gyakorlati előélete van, hogy hány év után lehet csak rámenni. Az ott élőnek nem kell elmondanom, hogy hány év után lehetett ezt egyáltalán rekultiválni. Én azt hiszem, hogy ezzel tisztában voltunk, hogy ott milyen anyag van, csak ennek a szabályozása egy technológiai rendszerben, úgy értem az üzemeltet gondossága mellett kellett végződjön, és neki kellett ezt visszavinnie. Most nem térek rá, mert most nem kérdés, hogy mennyi vizet tárolhatott rajta meg egyebek, de neki kellett ezt a gyártástechnológiába visszavinnie. Azt gondolom, hogy ezzel tisztában volt mindenki.
Egyébként kitértél arra, és nagyon helyes, hogy azért volt a felügyelőségnél, már a
rendszerváltás után megjelentek olyan polgári hangok, illetőleg az ajkai polgárok véleményei
a rendszerváltás időszakában és a 80-as évek végén, hiszen benne éltem a dologban és utána is, erősödött. Sőt, a felügyelőség érdekes módon, amikor szakhatósági állásfoglalást adott ki egy eljárásban, maga hívta fel a figyelmet a megváltozott pernyeösszetételre. Gondolom, súgás volt benne, hiszen fölhívta, hogy alaposabban, gondosabban kell eljárni, amikor azt mondom, hogy az eddigi elfogadott, jó gyakorlatnak megfelel tározót tessék felépíteni, akkor azt mondta, hogy tessék megvizsgálni a salakpernye összetételét is. Azt gondolom, a polgároknak volt azért hangjuk, de apránként ment ez előre.
S a tanácsi rendszerrel én is utánaolvastam, de arra nem tudok mit mondani.