Természetvédelmi Világalap: megelőzhető lett volna a baleset

A magyarországi mérgezőiszap-baleset már régóta készülődött, és megelőzhető lett volna - állítja a Természetvédelmi Világalap (WWF) a kiadott sajtóközleményében.

Eszerint egy 2010 júniusban készült légi fotón jól látható, hogy az iszaptározó falai már három hónappal a környezeti katasztrófa bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szivárogtak. Egy 2010 júniusában készült felvételen jól látható a kolontári vörösiszaptározó az átszakadt 10-es kazettájának egy helyen meggyengült fala - olvasható a WWF honlapján. A tározó kazettákat körülvevő havária-csatornákban több helyen látható vörösiszap, ami egyértelműen szivárgásra utal. Ilyen esetben nem csak a csurgalékot kell kezelni, hanem a szivárgást is meg kellett volna szüntetni. "A tározó gátján kívüli vörös folt arra utal, hogy szivárgás volt" - mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója. A tározó emellett nagyon közel található lakóházakhoz, és természeti értékekhez, így különösen szigorú ellenőrzéssel kellett volna ennek állapotát rendszeresen vizsgálni. A WWF ennek elmulasztására is keresi a magyarázatot. "A mérgezőiszap-katasztrófát és annak nyomán a környező folyók - köztük a Duna - szennyezését meg lehetett volna akadályozni" - idézi a német hírügynökség a WWF közleményét. Korábban írtuk: Német szakember: A MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség - el lehetett volna kerülni a katasztrófát Egy német környezetvédő szakember szerint a MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség a Magyarországot sújtó eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófáért. A Greenpeace állítja: az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában. Ezt két független labor vizsgálata mutatta ki.
A Berliner Zeitungnak adott nyilatkozatában Steffen Nichtenberger, a Greenpeace szakértője kijelentette: a katasztrófát meg lehetett volna előzni. Az Európai Uniónak a bányaüzemekre vonatkozó jogszabályai szigorúak, ám ezeket "a MAL két tulajdonosa, akik Magyarország leggazdagabb emberei közé tartoznak, figyelmen kívül hagyta".
Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója. A tározó emellett nagyon közel található lakóházakhoz, és természeti értékekhez, így különösen szigorú ellenőrzéssel kellett volna ennek állapotát rendszeresen vizsgálni. A WWF ennek elmulasztására is keresi a magyarázatot. "A mérgezőiszap-katasztrófát és annak nyomán a környező folyók - köztük a Duna - szennyezését meg lehetett volna akadályozni" - idézi a német hírügynökség a WWF közleményét. Korábban írtuk: Német szakember: A MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség - el lehetett volna kerülni a katasztrófát Egy német környezetvédő szakember szerint a MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség a Magyarországot sújtó eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófáért. A Greenpeace állítja: az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában. Ezt két független labor vizsgálata

A kiadvány címlapja

Eszerint egy 2010 júniusban készült légi fotón jól látható, hogy az iszaptározó falai már három hónappal a környezeti katasztrófa bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szivárogtak. Egy 2010 júniusában készült felvételen jól látható a kolontári vörösiszaptározó az átszakadt 10-es kazettájának egy helyen meggyengült fala - olvasható a WWF honlapján. A tározó kazettákat körülvevő havária-csatornákban több helyen látható vörösiszap, ami egyértelműen szivárgásra utal. Ilyen esetben nem csak a csurgalékot kell kezelni, hanem a szivárgást is meg kellett volna szüntetni. "A tározó gátján kívüli vörös folt arra utal, hogy szivárgás volt" - mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója. A tározó emellett nagyon közel található lakóházakhoz, és természeti értékekhez, így különösen szigorú ellenőrzéssel kellett volna ennek állapotát rendszeresen vizsgálni. A WWF ennek elmulasztására is keresi a magyarázatot. "A mérgezőiszap-katasztrófát és annak nyomán a környező folyók - köztük a Duna - szennyezését meg lehetett volna akadályozni" - idézi a német hírügynökség a WWF közleményét. Korábban írtuk: Német szakember: A MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség - el lehetett volna kerülni a katasztrófát Egy német környezetvédő szakember szerint a MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség a Magyarországot sújtó eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófáért. A Greenpeace állítja: az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában. Ezt két független labor vizsgálata